A TM Zrt. Növényi Szaporítóanyag Konferencián tartott előadást

 

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Önkormányzat – a Nemzeti Agrárkamara Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatósága támogatásával - 2023. november 16-án megrendezte az I. Vármegyei növényi szaporítóanyag konferenciát, amely a szolnoki városháza dísztermében zajlott. Az eseményt Hubai Imre, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Közgyűlés elnöke nyitotta meg köszöntő beszédével, majd F. Kovács Sándor országgyűlési képviselő, az esemény fővédnöke mondott néhány mondatot a témához kapcsolódóan. A rendezvény folyamán több, a témában jártas szakember tartott előadást köztük a Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Zrt növénytermesztés divízió igazgatója, Debreceni János. Előadásának témája az „Export piaci tapasztalatok a vetőmag előállítás terén” volt.

Ezen kívül számos érdekes prezentációt hallgathattak meg az érdeklődők. Például

 

- „Az új nemesítési eljárások engedélyeztetése az Európai Unióban és hazánkban”

- „Biodiverzitás és génmegőrzés Magyarországon, gyakorlati szemmel”

- „A vetőmagnemesítés és ökológiai vetőmagnemesítés összehasonlítása, kitörési pont a XXI. század magyar mezőgazdaságának”

- „Ökológiai vetőmag előállítás piaci lehetőségei”, „SMART kukorica hibridek”

 

Az előadások után az érdeklődők feltehették kérdéseiket az előadók felé.

 

Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Zrt.