Elindult Záhony fejlesztése

Hosszas előkészítő munka eredményeként a MÁV–REC Kft. vezetésével 2020. június 23-án megalakult a Záhony Logisztikai és Ipari Övezet nevű konzorcium. A Záhony Port Zrt.-vel közösen létrehozott konzorcium célja, hogy a nyugat felé tartó gazdasági és kereskedelmi útvonalak fejlesztésébe bekapcsolódva - a kínai állam által támogatott Belt and Road Initiative-on (BRI) keresztül - egy, az európai viszonylatban stratégiailag is jelentős, innovatív logisztikai-, vasúti- és áruforgalmi csomópont megvalósítását készítse elő. Az előkészítő feladatok körébe tartozik a vasúti átrakó tevékenységek fejlesztéséhez kapcsolódó - hozzáadott értéket jelentő - termelő jellegű beruházások alapjainak megteremtése, ipari parkok fejlesztése.

2020. július 10-én az Innovációs és Technológiai Minisztériumban Kína magyarországi nagykövetének Duan Jielong Úr jelenlétében, dr. György László államtitkár Úr. ünnepélyes keretek között átadta a Támogatói Okiratot a Záhony Logisztikai és Ipari Övezet konzorciumot képviselő MÁV-REC Kft. részére. Az eseményen államtitkár Úr, dr. Homolya Róbert a MÁV Zrt. vezérigazgatója, valamint Horváth László az LAC Holding elnök-vezérigazgatója beszédjében kitért a konzorcium céljainak bemutatására, melyről bővebben a témával foglalkozó sajtóanyagok adnak tudósítást.

 

origo.hu

 

 

Máv-Rec Kft.