A záhonyi CELIZ multiplikátor hatása

Kínai állami vállalatóriás jelezte a magyar vasúti piac szereplői felé, hogy beszállna a magyarországi vasúti járművek fejlesztésébe.

 

Mivel számunkra a fejlesztés kiemelt nemzetgazdasági érdek, a kínai CRRC cég szándéknyilatkozata eljutott a magyar kormányhoz is.

 

A CRRC (China National Railway Locomotive & Rolling Stock Industry Corporation) kínai vasúti vállalat és a záhonyi vasútfejlesztés úttörője, a MÁV-REC Kft. között már tavaly elkezdődött a párbeszéd a lehetséges együttműködési lehetőségek felméréséről. A CRRC a legnagyobb kínai, úgynevezett gördülőállomány gyártásával és karbantartásával foglalkozó vállalat. Kínán kívül az Egyesült Államokban, Törökországban és Dél-Kelet-Ázsiában is részt vesz beruházásokban. Óriási tapasztalattal rendelkeznek, és mint az kiderült, az európai piac kulcsfontosságú számára.

Az előzetes tárgyalások eredményeként a CRRC európai leányvállalatának vezérigazgatója, Chen Qiang már szándéknyilatkozat formájában jelezte Csomós Norbert, a záhonyi ipari és logisztikai park fejlesztéséért felelős CELIZ konzorcium vezetője felé, hogy vállalata részt venne a különböző vasúti járműállomány fejlesztési beruházásaiban. Ezt a dokumentumot ezután Horváth László, a MÁV-REC Kft. többségi tulajdonosa pénteken ismertette a kormány képviselőjével, György Lászlóval. A gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár úgy vélte, hogy mivel a magyar vasúti infrastruktúra következő 10 éves fejlesztése nemzetgazdasági érdek, ezért kívánatos a lehetőségek felmérése és a 2010 óta követett patrióta, pragmatikus szempontrendszer érvényesítése az iparfejlesztés során, amelynek része az állami szintű párbeszéd a szükséges technológiai partnerek bevonásáról.

 

A záhonyi ipari és logisztikai park kialakítását Magyarország és Kína stratégiai kérdésként kezeli. Az európai viszonylatban is jelentős záhonyi logisztikai, vasúti és áruforgalmi csomópont a már jól ismert kínai kezdeményezés, az Egy Övezet Egy Út része. E nagyszabású elképzelés során olyan technológiai és ipari fejlesztési beruházások előkészítése történik, amely jelentős hatással lesz az EU és Kína közötti vasúti teherforgalomra. Az EU elvárása szerint 2050-ig a jelenleginek a duplájára kell bővíteni a vasúti árufuvarozást, a CELIZ projekt pedig épp ennek a teljesítéséhez járulhat nagyban hozzá. A munkálatokat a MÁV–REC Kft. vezetésével a CELIZ konzorcium irányítja.

 

A CELIZ projektben a konzorcium Kína mellett Oroszországgal, Kazahsztánnal és a FÁK országokkal is keresi az együttműködési pontokat. Az orosz vasutak leányvállalatával, az RZD Russian Railways Logistics-val például operátori szerepkör betöltéséről kezdett tárgyalásokat.

 

CELIZ