Új taggal bővült a CELIZ konzorcium

Fontos kínai szereplővel bővült a Záhony és térségének óriási léptékű vasúti fejlesztésére tavaly nyáron létrehozott gazdasági szövetség. A Záhony Logisztikai és Ipari Övezet (CELIZ) nevű konzorciumnak a Záhony-Port Zrt. mellett immáron tagja a CECZ Közép-Európai Kft. is. Mint ismert, a konzorcium feladata a nyugat felé tartó gazdasági és kereskedelmi útvonalak fejlesztése a térségben, amely munkát a MÁV-REC Kft. irányítja.

A beruházást Magyarország és Kína stratégiai kérdésként kezeli, így az mindkét fél jelentős támogatását élvezi. Az európai viszonylatban is jelentős záhonyi logisztikai, vasúti és áruforgalmi csomópont a már jól ismert kínai kezdeményezés, az Egy Övezet Egy Út (OBOR) része. E nagyszabású elképzelés során olyan technológiai és ipari fejlesztési beruházások előkészítése történik, amely jelentős hatással lesz az EU és Kína közötti vasúti teherforgalomra.

 

Azzal, hogy keddtől a kínai CECZ is tagja a konzorciumnak, sokkal gördülékenyebbé válik a bonyolult szervezési és előkészítési feladatok megoldása. A CECZ Kft. feladata lesz például a záhonyi projekt képviselete és megismertetése magyarországi, európai és kínai vállalkozások számára, szakmai szövetségeknél és kormányzati szerveknél. Ez elengedhetetlen a konténerforgalom, az árualap megteremtésének szempontjából. A munkálatokban részvevő külföldi vállalatoknak olyan találkozókat szervez majd, ahol megismerhetővé válnak a magyar államnak a Nemzeti Befektetési Ügynökségen (HIPA) biztosított támogató lehetőségei is. Emellett előkészíti a leendő kínai partnerek magyarországi utazását és segítséget nyújt számukra az engedélyezési eljárásokban, cégalapításban, valamint logisztikai szolgáltatások szervezésében. Helyismeretével pedig a részvevő kínai vállalatoknak hatékonyan tud segíteni az ipari parkba, illetve a leendő gyárakba való beköltözésben.

 

A 2015-ben alapított, és a kínai állam felügyelete alá tartozó CECZ Kft. egyébként nem ismeretlen szereplő. A magyarországi székhelyű vállalat az Egy Övezet Egy Út kezdeményezés részeként Kína és Magyarország kereskedelmét és logisztikáját összekötő fontos részvevő. A kínai hátterű cég már eddig is több kínai-európai vasútvonalat indított, illetve az Ukrajna-Magyarország határánál lévő Záhony szárazföldi kikötőnél egy új, az EU-ba jutó vasúti áruszállítási csatornát nyitott. Ezzel jelentősen lerövidült a vonatok menetideje és csökkentek az áruszállítás költségei.

 

A CELIZ konzorcium bővítésének aláírása ünnepélyes keretek között történt, amelyen részt vett dr. Mosóczi László, közlekedéspolitikáért felelős államtitkár is. Szimbolikus jelentőséggel bír, hogy az ünnepélyes aláírással egyidőben zajlott a 16 közép-kelet-európai ország és Kína idei fóruma, amelyhez 2019-ben Görögország is csatlakozott. A ma már 17+1 nevet viselő fórum fölállítását eredetileg 2012-ben Budapesten kezdeményezte a kínai Külügyminisztérium, célját pedig a térségünk országai és Kína közötti gazdasági és beruházási kapcsolatainak erősítésében határozták meg.

 

CELIZ