CER Vasutasnapot tartott a Széchenyi Kertvendéglőben

A CER cégcsoport idén júliusban is hagyományőrző Vasutasnapot tartott munkatársai számára. Az eseményen Kukely Márton, a CER Cargo Holding SE vezérigazgatója köszöntötte a vendégeket. Beszédet mondott Horváth László a CER cégcsoport tulajdonosa, Heinczinger Tamás CER Hungary vezérigazgatója és a CER Slovakia ügyvezető igazgatója, Estók István.

 

 

A cégcsoport idén ünnepli 15 éves fennállását, ennek kapcsán a vezetők beszédjükben felelevenítették, hogyan is indult útjára a CER, és azóta milyen fejlődésen ment keresztül. A fejlődésnek két fő alapja van: olyan szakemberek dolgoznak a cégnél, akiknek többsége már több mint 15 éve van a pályán,  és szakmai tudását, tapasztalatát bevetve dolgozik a fuvarozási feladatok rugalmas, minőségi teljesítésén, átadva lelkesedését, tudását a fiatalabb generációs kollégáknak. A másik alapja a megbízóik, akik gyümölcsöző együttműködésünkre alapozva egyre nagyobb mennyiségben bízzák a cégre fuvarozási üzleteiket.

A CER mára már négy országban van jelen Magyarország mellett Szlovákiában, Csehországban és Horvátországban is terjeszkedik.

 

A 15 éves jubilálás méltó megünnepléséhez a vezetőség két tortával lepte meg dolgozóit. Az egyik tortát Horváth László és Dr. Bárány István a CER „megálmodói”, a másikat Kukely Márton, Heinczinger Tamás és Horváth Zsolt a CER „végrehajtói” vágták fel.